53. rész - Miami 03.

Sziasztok!

Hát elérkeztünk ide is, az I make u believe utolsó részéhez. Nem szeretnék ide sokmindent írni, az Utószóban így is pont eleget fogok nektek hablatyolni majd. :)

Az olvasás közben hallgassátok a lejátszóban lévő számokat, mind pontosan illik a történethez. A héten még felkerül az Epilógus  is! Remélem tetszeni fog! :) Ölelés, Mila

1 évvel később

Igazából tudtam, hogy tervez valamit Harry, de nem vallotta be. Csak, hogy szeretne Miamiba menni, merthogy sok emlékünk van ott és imádja. Így aztán nem nagyon faggattam tovább, csak élveztem hogy a repülőtérről kilépve újra Miami meleg sugarai égetik a bőröm. Őszintén szólva én is imádok itt lenni, lassacskán már hazajárunk ide. A taxisnak leadott hotel címe valahonnan nagyon ismerős volt, majd le is esett mikor megpillantottam.

- Oké, szóval eljöttünk Miamiba, abba a hotelbe ahol először találkoztunk. Tuti tervezel valamit. – loholtam utána, ahogy összekulcsolt kezekkel húzott. Nagyon be volt zsongva.

- Nem tudom miért gondolod ezt, csak szimplán olyan hotelbe akarok menni, amiről tudom, hogy jól néz ki és megbízható. – ecsetelte, majd a recepcióhoz lépve kikérte a szobák kulcsát. Igen SZOBÁK, ugyanis két külön szobát vett.

- Külön akarsz lenni tőlem? Harry mi van veled?- rivalltam rá a liftben, ahol végre ketten lehettünk.

- Igen, szerintem jó lesz mindkettőnknek egy kis magány. – konkrétan olyan hangsúlyban mondta ezt, mintha leküldene a boltba egy kiló kenyértért.

- Akkor mégis mi az istennek húztál magaddal? – a lift kattanással jelezte a 7. emeletet, ami ügyesen kimentette Harryt a válaszadásból.

- Parancsolj a kulcsod. Hívj ha bajod van.

- Barom. – forrongtam és kitépve a kezei közül a kártyát a szobám ajtaja felé indultam.

Igazából fogalmam nincs mi ütött belé. Ez az egy évünk visszagondolva hihetetlen jó volt. Most 2015 márciusát írjuk. A Where We Are turné közepén járunk most kb. és kaptak a fiúk 4 szabad napot. Egyébként én is turnézok velük, mármint inkább dolgozok. Én lettem a turné egyik hivatalos fotósa a később megjelenő filmhez és könyvhöz. Emlékszem majd ki csattantam az örömtől mikor Harry elmondta, hogy leszervezte ezt nekem. Nem bírtam volna ki ennyi időt nélküle. Meg hát jól is jártam, ugyanis így üti a markom egy kis pénz. Igaz nem fogok belőle meggazdagodni, de Londonba visszamegyek a magazinhoz. Jut eszembe igen az is történt. Zita visszarepült Magyarországra, nem nagyon bírta a kinti életet így én lettem a hivatalos fotósa a magazinnak. Pontosabban leszek, ha vége a turnénak, addig kénytelenek kicsit nélkülözni.
Harryvel pedig felhőtlenebb a kapcsolatunk, mint valaha. Tényleg jó, hogy itt vagyok vele az egész turnén. Bár néha már egymás agyára megyünk, de azért jó, hogy mellettem van. Ezért is nem értem mi történt vele. És ha most valami más nőt vitt a szobába? Á de akkor csak nem hozott volna és dugott volna be egy külön szobába, ennyire azért nem hülye. Mi van, ha szakítani akar? Szegénynek tuti elege van belőlem és nem meri elmondani. A gondolat hatására a hasamban hatalmas gombóc kerekedett, én nem tudok nélküle élni.  Kínomban már inkább fel akartam hívni Blairt. Egy csörgés, két csörgés, három csörgés.. és nem veszi fel. Ugyanezt eljátszottam még Eleanorral, Perrievel, sőt még a banda minden tagjával is de SENKI nem vette fel nekem a telefont. Oké, ennyire nem lehetek utálatos. Úgy konkrétan majd fel robbantam. Szegény MacBook-omat csak úgy püföltem, ahogy a Twittert nézegettem. Unalmamban már válaszoltam pár kérdésre a rajongóknak.  Nem sokkal később kopogtak és egy „tessék” kiabálás után egy szobalány dugta be a fejét. Őszintén szólva reménykedtem, hogy Harry lesz, de fölösleges volt.

- Elnézést Asszonyom, de a szobák kiosztásánál kavarodás történt. A számítógép rendszere kicsit keresztülhúzta a munkánkat, így át kellene fáradnia egy másik szobába.  Tényleg ne haragudjon a kellemetlenségek miatt.

- Dehogyis, nem haragszom. Még ki sem pakoltam. – böktem a bőröndöm felé.

- Segíthetek átvinni?

- Persze.

A lány egy pár emelettel feljebbi szobába vezetett. Még egyszer bocsánatot kért és szabadomra engedett. Már újra le akartam vetni magam a hatalmas ágyra, viszont ez a szoba nagyobb volt mint az enyém. Az ajtótól egy kisebb folyosó vezetett a franciaágyhoz, amin egy gyönyörű szép ruha fogadott kiegészítőkkel. Kikerekedett szemekkel kaptam fel a borítékot mellette, amin rögtön megismertem Harry írását.

„Szia Gyönyörű! Sajnálom, amiért az a nyamvadt számítógép egyik szobából a másikba terel.. :) Nem akarok sokat magyarázni, így csak megkérlek, hogy vedd fel a ruhát, már előre látom milyen meseszép leszel benne, és gyere a partra 18:00-kor. Ne késs. Szeretlek, Harry xx”

Az átmeneti sokkomból visszatérve az órára pillantva estem egy újabba, ugyanis 17:00 volt. Kissé kapkodva halásztam elő a táskámból a sminkcuccom.  Csak megigazítottam picit azt ami rajtam volt, majd felvettem a gyönyörű ruhát. Fejemre hatalmas vigyorral tettem a virágkoszorút és a tükörbe nézve úgy éreztem magam, mint egy igazi hercegnő.

Az oldalamat majd átfúrta a kíváncsiság, míg lesétáltam a partra. Az emberek mosolyogva néztek rám, nem is csoda. Nem minden nap látsz egy virágkoszorús lányt ilyen szép ruhában.  Amit pedig a parton láttam egyenesen sírásra fakasztott. Már távolról láttam a homokba írt „Gyere hozzám” feliratot én pedig persze kissé könnyes szemekkel mentem még közelebb, ezzel Harryt is megpillantva. Arcán egy letörölhetetlen mosoly volt, majd ahogy odaértem letérdelt elém.

- Nem akartam nyálas vacsorás lánykérést. Megmondom őszintén még ezt is az én javamra csináltam, hogy most is csodálhassalak, hogy milyen mesésen nézel ki. Mint egy hercegnő, az én hercegnőm. Rengeteg mindenen mentünk keresztül ezalatt a 2 év alatt. Megcsaltad velem az akkori barátodat, aztán a barátságunk szerelembe fordult. Emlékszem mennyit tepertem nálad, hogy beadd végre a derekad és hivatalosan is a barátnőmnek mondhassalak. Most viszont új célt tűztem ki, szeretnélek a menyasszonyomnak nevezni. Tudom, hogy 22 évesen nem feltétlen vagyunk még rá megérve, de azt is tudom, hogy soha az életben nem találok még egy olyan lányt, mint te. Te mutattad meg nekem mi is az az érzés, hogy szerelem. Innentől minden lány csak fölösleges második lenne. Senki nem érne a nyomodba. Egyszerűen tökéletes vagy nekem, és szeretném ezt megpecsételni. Szóval ez után a nyálas szöveg után- ha még esetleg hallasz a könnyeidtől- hozzám jönnél feleségül, Tatjana Molnar?  - mondta végig ezt a csodálatos szöveget előttem térdelve és a kezemet tartva. Hát mondanom sem kell, hogy az örökösen folyó könnyeimtől már előre is alig láttam, de csak egy válasz villogott a fejemben.

- Igen, igen, igeeen.

Harry arcára eltűnt az aggodalom, és egy felhőtlen vigyor került rá, ahogy felhúzta a gyönyörű gyűrűt az ujjaimra. Szinte rögtön felrántottam a földről és a karjaiba vetve magam zokogtam.

- Szívem, ne sírj. Valahogy máshogy próbáld kimutatni az örömöd. – kuncogott miközben a hátamat simogatta. Körülöttem pedig meghallottam pár tapsolást. Kíváncsian húzódtam el és pár ismeretlen helyi ujjongott nekünk.

- Nagyon szeretlek. – motyogtam a szemeibe nézni.

- Én is szeretlek. – törölte le a könnyeimet majd gyengéd csókot lehelt a számra.

Esküszöm most jöttem rá, hogy soha életemben nem éreztem még boldogságot. Amiket eddig annak hívtam az eltörpült efelett az érzés felett. Legszívesebben szétkürtöltem volna a világban, hogy nekem van a legcsodálatosabb vőlegényem a világon.