52. rész - Beating heart

Sziasztok!

És akkor elérkeztünk az utolsó előtti részhez. Ezenkívül még lesz egy zárás és egy epilógus. :) Jó olvasást, Ölelés Mila

Másnap reggel 8-kor már a kocsimban ültem és robogtam haza. A bőröndből a sok szennyest bedobtam a mosógépbe, elszaladtam felöltözni és rohantam is a Starbucksba reggelit és kávét venni magamnak.

A fotózás eléggé elhúzódott.  Egy cég számára készítettünk divatanyagot jó pár összeállítással. És mivel Zita több helyen is munkálkodik nekem kell befejeznem a fotózást.

- Tudom, hogy 3-ra mondtam, de kicsit elcsúsztunk, úgyhogy még van egy anyag. – támadtam le rögtön Harryt, mikor belépett a stúdióba. Megbeszéltük, hogy ma együtt ebédelünk.

- Nem baj, megvárlak. – csókolt meg mosolyogva.

- Na én megyek is Taty, tényleg sajnálom, hogy rád kell hagynom a végét, de már a másik stúdióban kellene lennem.  – hadarta Zita.

- Ugyan menj csak.

- Ügyesen. – kiáltott már az ajtóból.

A mai szöszi modellünk hamar visszajött és beállt a vászon elé. Hihetetlenül élveztem mikor végre az én kezembe lehet a kamera és az irányítás.

- Picit told ki a csípőd…Azaz. – utasítgattam Harry pedig hatalmas mosollyal nézte a tevékenységemet, főleg mikor létráról létrára mászkáltam pár fény beállítása végett.

- Oké, végeztünk. Ügyes voltál. – mosolyogtam a modellre és elkezdtem pakolni a cuccokat.

- Segítsek főnök?

- Ezeket beteheted a nagy táskába. – mutattam oldalra.

- Egyébként csini vagy, szeretem mikor ilyen lazába vagy. – ölelt át hátulról.

- Köszönöm. – kuncogtam el magam, ahogy a nyakamba puszilt. Hihetetlen, hogy sosem feledkezik meg az ilyen apró bókokról. Mindig melengetik a szívemet és csak újra és újra tudatosuk bennem, hogy mennyire csodálatos az, hogy ő van nekem.

Fél órán belül a stúdió teljesen kiürült és csak ketten maradtunk, így aztán gondoltam kiélem kicsit fantáziámat és vigyorogva pillantottam rá.

- Állj csak be. – mutattam a vászon felé.

- Taty légyszi ne fárassz.

- Na nem halsz bele.

Hatalmas vigyorral az arcomon utasítgattam és láttam rajta, hogy szinte szenved minden kép elkészültekor. 

- Nagyon profi vagy, a végén még te leszel a rendszeres modellem.

- Ki se találd. – húzott magához egy hosszú csókra – Mehetünk?

- Aha. – tettem bele a gépemet és pár cuccot a táskába és kaptam a vállamra. Ezt Harry szinte rögtön elvette, és lovag módjára vitte helyettem. Mivel külön kocsival voltunk először én hazavezettem a sajátomat majd átültem Harryhez és egy étteremhez mentünk kajálni valamit, ugyanis reggelt ettem utoljára. Nem mentünk semmi luxus helyre, csak egy belvárosi étterembe ültünk be.

- Jó nézni, ahogy élvezed amit csinálsz.

- Ezt részét élvezem is, de a gyakornoki munka nagyon unalmas tud lenni.

- Akkor miért nem jelentkezel fotósként valahova végre? Megvan hozzá a tanulmányod és a tapasztalatod is.

- Igen, de most már nem akarom otthagyni Zitát.. – sóhajtottam fel.

- Taty el kell fogadnod azt, hogy néha a saját érdekeidet is nézned kell. Nem akarod cserbenhagyni reggel Blairt,most Zitát.. Biztos vagyok benne, hogy Zita megértené a helyzetet, én pedig segítenék keresni egy tökéletes munkát neked. 

- Majd átgondolom, de édes vagy. – simítottam végig az asztalon pihenő kezén egy őszinte mosolyt küldve felé.

Végül az étteremből kilépve már várt ránk egy kisebb csoport, akik rögtön odajöttek hozzánk. Meglepetésemre velem is kértek képet, így legszebb arcomat elővéve álltam sorban a lányok mellé.

- Nagyon aranyosak vagytok együtt egyébként.

- Köszönjük. – mosolygott rájuk Harry – Nagyon örültem lányok. – köszönt el tőlük és kezünket összekulcsolva húzott is a parkoló felé.

**

Őszintén szólva világ életemben utáltam a Valentin napot, most viszont alig várom. Talán azért, mert van kivel, és van kiért ünnepelnem. Van egy ember, aki a világot jelenti nekem és talán én is neki. Hihetetlen érzés szeretni és szeretve lenni. Nincsen ennél szebb dolog. 
Ezért is voltam kétségbeesve, hogy mi legyen a programunk mára, de végül egy könnyed meglepetés vacsoránál döntöttem. Neki azt mondtam, hogy éjszakába húzódóan a stúdióba leszek, így adtam neki házkulcsot, hogy jöjjön majd be és várjon meg itthon. Biztosan meg fog lepődni mikor teljes harci díszben találja a házat és engem.

Rengeteget szenvedtem mivel Harry kedvencét próbáltam elkészíteni, ami a Wellingtoni bélszín volt. Félretettem azt, hogy engem ezzel ki lehetett volna kergetni a világból, úgyhogy magamnak pluszba csináltam egy kis tejszínes csirkemellet. Ja meg persze belefogtam egy cuki szív alakú tortába is, úgy éreztem magam, mint egy háziasszony, az egész napomat a konyhában töltöttem. A tortám nem lett féltétlen egy cukrászremekműnek, de nagyon büszke voltam rá. Életem első teljes menüjét tudhattam magam mögött.  A terítéssel is rengeteget bajlódtam, de annyira szerettem volna, hogy minden tökéletes legyen.

Végül 6 körül vonultam fel a szobámba valami emberi kinézetet ölteni. Gyors zuhany után egy csinos fekete ruhát vettem, a hajamat lófarokban kötöttem a fejem tetejére, szemeimet pedig kissé cicásan emeltem ki. Miután fújtam magamra kedvenc parfümömből késznek nyilvánítottam mindent és alig vártam, hogy végre megérkezzen.

A konyhapulton ülve vártam rá és fél órán belül, hallottam ahogy a zárban csörög a kulcsa. A lámpát gyorsan leoltottam így az egész ebédlőt csak a gyertyák fénye világította be. Torkomban dobogó szívvel vártam, hogy megjelenjen végre az ajtóban, úgy izgultam mint egy tini lány az első randiján.  Jót mosolyogtam, ahogy szájtátva nézett körbe.

- Boldog Valentin napot szerelmem.  – ugrottam szinte a karjaiba.

- Neked is, baby. Megmondom őszintén sosem néztem volna ki belőled ezt. – húzódott el, majd előhúzta maga mögül a hatalmas csokor rózsát és szatyrot.

- Úristen mekkora csokor. – csillant fel a szemem – És jaj, mennyire cuki. – áradoztam a nagy párnát látva.

- Múltkor említetted, hogy szereted a plüssöket és még a lassan egy év alatt egyet sem kaptál tőlem. Úgyhogy szeretném kicsit behozni a lemaradást. – simított végig az arcomon.

Igazából sokkal jobban tudtam örülni az ilyen apró ajándékoknak és gesztusoknak. Ilyenkor mindig bizonyítja, hogy a legapróbb mondataimra is odafigyel.

- Nagyon köszönöm, imádlak. – nyomtam apró puszit a szájára.

- Szeretlek.

- Gyere együnk, sok munkám van ebben a vacsorában. – kulcsoltam rá a kezére és magam után húztam.

- Mit alkottál?- ült le az egyik székre.

- Majd meglátod, addig bontsd ki a pezsgőt.

Az asztal közepére tettem a hatalmas bélszínt és a saját vacsorámat, amire rögtön felcsillant a szeme.

- Most komolyan megcsináltad azt a kaját, amit ki nem állhatsz az én kedvemért? – nyúlt a kezemért.

- Igen, igazából egész nap Blair anyukáját hívogattam, hogy mégis mit hogyan csináljak. Azon sem lepődnék meg ha ehetetlen, de a szívem benne van. – kuncogtam.

Egy pillanatra megrázta a fejét, majd megkerült az asztalt és mellém guggolva simította kezét a combomra.

- Hihetetlen vagy, tényleg. És tényleg ez most akármilyen nyálasan is hangzik te vagy a legjobb dolog, ami az elmúlt évben történt velem.  Nélküled már nem menne.

Alsó ajkamba harapva próbáltam visszafojtani könnyeimet, amit hamar feladtam és hagytam, hogy végigfolyjanak az arcomon.

- Utálom, mikor megsiratsz. – kuncogtam és öleltem szorosan magamhoz – Köszönöm, hogy vagy nekem. – motyogtam végül a nyakába.

Egy hosszas csók után újra velem szembe foglalt helyet. Elmondása szerint finom volt minden és a tortának is nagyon örült. Persze nálunk a roppan nagy romantika addig tartott, míg át nem ültem az ölébe és kezdtük el egymást összevissza kenni tejszínhabbal. Sikítozva menekültem előle- már amennyire magas sarkaim engedték - de hamar elkapott és szétkente rajtam az ujján hagyott tejszínhabot.

- Harry hagyd abba. – nevettem, ahogy a nyakamról próbálta eltávolítani a tejszínhabot a szájával, hihetetlenül csikis volt.

- Egyébként hihetetlenül dögös vagy ebben a ruhában. – pörgetett meg – Táncolnál velem?

Választ persze nem várva csak a laptopomhoz lépett és bekapcsolt egy lassú zenét.

- Hölgyem. – pörgetett meg újra és szó szerint a karjaiba zuhantam.

Hatalmas mosollyal az arcomon hagytam, hogy vezesse a lépéseimet. Persze rengetegszer elhülyéskedte az egészet, de talán ettől volt az egész annyira mesebeli. Kezei végül elengedték enyémeket és csípőmet átölelve húzott szorosan magához.

- Ez már nem helyes, a táncban meg kell lenni a távolságnak. – kaptam el a kezeit.

Persze már azért is csinálta, kezeit pedig egyenesen fenekemre vezette.

- Nem, nem. Ez nem helyes. – táncikáltam ki a karjaiból hátrálva tőle.

Ahogy utolért már teljes testével enyémnek simult és belepuszilt a nyakamba. Csípőjével továbbra is tartotta a ritmust, ami miatt már csak kuncogni tudtam karjaiban. Ajkai újra nyakamat érintették és lassacskán haladt végig az államvonalán a számhoz érve. Nyelve rögtön utat tört hozzám szenvedélyes táncot járva azzal. Kezei fenekembe markoltak majd a combomra csúszva emelt meg és indult el velem a szobámba. A többi pedig már történelem…