- Várj meg itt,
kihozom a cuccom és hazamegyünk. – adott puszit a fejemre, én pedig csak
bólintottam.
Az elszívott szálat
elnyomtam a hamusban és összébb húztam magamon Harry kabátját. Körülbelül 2
perc múlva már ki is ért és a taxi hamar Harry házához szállított minket. Az egész
úton szinte néma voltam, csak bámultam ki az ablakon és azt kívántam, bárcsak
minden újra helyreállna.
Fél órán belül már
Harry ágyában feküdtem, frissen lezuhanyozva az ő pólójában. Nem nagyon kezdeményezett beszélgetést, láthatta rajtam, hogy olyan voltam mint egy élő halott. Utánam hamar
végzett ő is és éreztem, ahogy besüpped mögöttem az ágy.
- Harry! –
szólaltam meg. Hangom rekedt és
gyenge volt-utáltam- de mára rájöttem, hogy ő az egyetlen személy, aki előtt
bármilyen formámat nyíltan megmutathatom.
- Hm?
- Nagyon sajnálom,
amiért tönkretettem a születésnapodat.
- Ugyan már, nem
tettél tönkre semmit. Taty nézz rám. - kérlelt én pedig a másik oldalamra
fordulva kerültem vele szembe – Ha nem jöttél volna el azzal tetted volna
tönkre. Örültem, hogy akármilyen is a kapcsolatunk fontos vagyok neked. És én sajnálom,
amiért ilyen helyzetbe keveredtél. Jassie mondanom sem kell, hogy semmit nem
jelent nekem és hogy utálom magam érte, de visszacsinálni nem tudom. Nate
pedig..
- Nem, ő nem a te
hibád. – ráztam a fejem.
- De igenis az én
hibám. Ha veled vagyok és nem Jassievel, nem kerültél volna ilyen helyzetben.
- De ott voltál és
vigyáztál rám, semmi bajom nem történt, mert megvédtél.
- Nem eléggé. –
fordult a hátra és a plafont bámulta.
Oké, hogy én össze
voltam törve, de hogy ő is..?! Véleményem szerint mérhetetlen bűntudat
gyötörte, amiért az én szívem csak még jobban összeszorult.
- Hozzád bújhatok?
– kérdeztem olyan hangerővel, hogy még magam is alig hallottam.
Viszont ő sugárzó
zöld szemeit rögtön felém kapta és széttette a kezét.
- Ne kérdezz
butaságot. – húzott a lehető legközelebb magához.
Lábaink a takaró
alatt összekulcsolódtak és szorosan tartott a karjaiban. Akkor éreztem azt,
hogy semmi baj nem történhet addig, míg itt vagyok, míg vele vagyok, míg az övé
vagyok. Tudom, hogy akármilyen
veszekedéseink vannak, ő nem csak szimplán a szerelmem, ő több annál. Ő a
legjobb barátom is, aki ha kell megvigasztal, felvidít vagy éppen megsirat a
boldogságtól. Ő az, akivel órákon keresztül tudok komolyan beszélgetni vagy
akár hülyülni is. Ő az, akit tiszta szívemből szeretek életemben először. Igen,
ő az!
Ez után az este után elég
nehezen ment az alvás, de nem akartam a mocorgásommal felébreszteni, így inkább
csak csöndben feküdtem a karjaiban.
Annyira össze voltam zavarodva megint.
Másnap már egyedül ébredtem
az ágyban. Körbepillantva a szobában sehol nem találtam Harryt, viszont
mellettem, a helyén fogadott egy szál vörös rózsa és egy boríték. Ajkaimba
harapva szagoltam bele a rózsába és bontottam ki a levelet.
Oké a szemeim a
négyszeresére kerekedtek miközben a levelet olvastam. Most komolyan Párizsba
akar vinni? És rózsa meg minden? Úristen, hihetetlen.
**
12:10-kor a megbeszélt
helyen voltam és a tömegben kerestem őt. Egy idő után már feladtam és azt
hittem felültetett, viszont ahogy megfordultam szó szerint beleütköztem.
- A-a, innen már visszafelé
nem megyünk. Csak előre. - ragadta meg a kezem és maga után húzott.
- De Harry mennyi időre
megyünk és ez honnan jött és miért?
- Majd megtudsz mindent. –
vigyorgott rám hátra, annyira édesen lelkes volt.
Mint kiderült magán géppel
utazunk, én előre mentem míg Harry beszélgetett a gép mellett 2 emberrel.
Nagyot sóhajtva dobtam le magam a kanapéra, nem tudtam elhinni, hogy még mindig
ennyi mindenre képes értem.
- Indulhatunk?
- Ööö aha. – mosolyogtam rá
mikor levetette magát mellém – Hosszú az út?
- Csak másfél óra,
egyáltalán nem.
- Harry miért vagy hozzám
ilyen jó? Komolyan már meg sem érdemlem. – bámultam magam elé.
- Figyelj- fogta meg a
kezem és összekulcsolta a sajátjával – rendbe akarom hozni a kapcsolatunkat és
szeretném veled kettesben tölteni a születésnapomat. És mivel ma van 1-je ez
elméletileg az én napom.
- Ez nem elméletileg, hanem
gyakorlatilag is a te napod, ezért nem értem miért én kaptam ajándékot. –
ráztam a fejem nevetve – Meddig maradunk?
- Úgy terveztem, hogy hétfő
délelőtt repülünk vissza. Na és mi
újság? Mit csináltál ebben a hónapban? – fordultam felé.
- Öö igazából semmit.
Hétvégenként buliztam.. amúgy meg mintha nem tudnád. – vigyorgott rám büszkén.
- Honnan tudnám?
- Ugyan már Taty, tudom,
hogy Louisékat meg Perriéket is kérdezgetted.
- Na és? Te meg
ugyanúgy. – nevettem fel – Voltál
csajjal?
- Nem, csak a tegnapi..- sóhajtott fel- és te?
- Dehogyis, senkivel. –
ráztam a fejem magam elé bámulva.
Éreztem, hogy a kanapé
besüpped mellettem, ahogy Harry közelebb csúszott hozzám és adott egy apró
puszit a homlokomra. Nem bírtam ki, hogy ne bújjak hozzá, így szorosan
átöleltem, az arcomat pedig a nyakába fúrtam. Jó mélyen beszippantottam a már
jól megszokott, férfias illatát ami már annyira hiányzott.
A rövid repülőútnak
köszönhetően 2 órán belül már Párizs egyik éttermében ültünk. A csomagjainkat csak ledobtuk a hotelszobába
és neki is indultunk felfedezni a várost. Egyébként én csak most tudtam meg,
hogy Harry beszél franciául. Körülbelül tátott szájjal néztem mikor elkezdett
folyékonyan beszélni a pincérrel.
- Nem is tudtam, hogy
beszélsz franciául. Olyan szép nyelv.
- Megvan a nyelvérzékem,
bár ezt már tapasztalhattad. – mondta kajánul felnevetve, amit én már csak pár
szúrós pillantással illettem.
Miután elfogyasztottuk a
késői ebédünket kezünkbe vettük a várost. Annyira gyönyörű volt, mindig is nagy
álmom volt, hogy eljussak ide. Harryt már az őrületbe kergettem örökös
fényképezgetésemmel, de meg akartam örökíteni.
- Látod milyen jó, hogy
megtanítottalak korizni? Most itt borulnál, egy csomó ember előtt. – kulcsolta
össze a kezeinket mikor a jégre léptünk.
- Még nem vagyok azért
biztos magamban annyira, hogy ne boruljak.
- Dehogynem. – rántotta meg
a kezem így konkrétan a karjaiba estem.
Alig bírtam
megállni a lábamon, így Harry kacagva tartott még szorosabban és adott apró
puszit az arcomra.
Egyébként tök jó ötlet volt
ez az Eiffel torony előtt kialakított jégpálya és nem mellesleg rengeteg
szerelmes vett körbe minket. Talán tényleg ez a szerelem városa.
Igencsak jól éreztük
magunkat Harryvel, volt hogy úgy viselkedtünk mint az 5 évesek, de kit érdekel
mások véleménye? Mi boldogok voltunk. Főleg mikor löktem egyet Harry csípőjén,
ő pedig szépen seggre ült.
Majd meg
pukkadtam a nevetéstől.
- Na várjál csak, most jobb
ha menekülsz Tatjana Molnar. – szólított a teljes nevemen, amiből tényleg
tudtam, hogy semmi jó nem sülhet ki.
Nevetve próbáltam gyorsan
menni előle, már amennyire az igencsak hiányos korcsolyatudásom engedte. Kissé felsikítottam mikor sarokba szorított
és közeledett felém.
- Szóval ellöktél.
- Ne Harry légyszi, tudod,
hogy alig állok a lábamon. – húztam össze magam mikor elém ért és elkezdte
bökdösni a csípőm, tudta mennyire csikis vagyok – Harry neeee. – visítottam
kacagva ami már neki is mosolyt csalt az arcára.
Mikor abbahagyta és
felegyenesedtem tudatosult bennem, hogy arca mennyire közel van az
enyémhez. A pillangók csak úgy röpködtek
a gyomromban, ahogy egy édes puszit adott az orromra. De továbbra sem húzódott
el, csak csöndben fürkésztük egymás arcát.
- Csókolj meg. – hajoltam
hozzá még közelebb ezzel már majdnem hogy az ajkába motyogva a szavakat.
Nem habozott így ajkai
szinte rögtön enyémen állapodtak meg. Eleinte csak pár apró puszit adott rá,
majd nyelvével végigsimított az alsó ajkaimon, ami rögtön szabad utat adott
neki. Kezeit összekulcsolva a derekamon
húzott még jobban magához és kényeztetett tovább szívdöglesztő csókjával. Sosem
tudtam felfogni, hogy tud ennyire jól csókolni.
- Hiányoztál
szépségem. – mosolyodott el ezzel
felvillantva gödröcskéit.
- Te is, nagyon. Az Eiffel toronytól egyenesen a Love Lock Bridge felé vettük az irányt.
– Örökké. – mosolyodott el Harry és feltette a mi lakatunkat és a több ezer másik mellé, a kulcsot pedig a vízbe dobta.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése